Vajon én vagyok az egyetlen abnormális lény a világon, akinek százszázalékosan módon befolyásolja a hangulatát az a dal, ami reggel, felkelés utána egyből az eszébe jut?
Ma reggel a Mosoly című slágerrel a fülemben ébredtem.
Ha már belekerültem ebbe a keserédes érzelemvilágba, készségesen elindítottam a mai napról szóló felvételt a képzeletbeli kamerámon, és gúnyosan rámosolyogtam a velem szemben álló valakire a fürdőszobai tükörben. Nagy sötétbarna szemek néztek vissza rám.A szememnél már csak a hajam volt sötétebb, ami most fésületlenül, keszekuszán omlott a vállamra. Hatalmas ásítással nyugtáztam a látványt.
Miután elkészültem a fürdőben, rájöttem, hogy semmi okom aggodalomra, hisz péntek van! Nem kell mást tennem, mint szokásos módon szuperálni sz órákon, túlélni a spanyolt és Hárpiát, hazajönni, azonnal megcsinálni az összes házit, hogy hétvégére ne maradjon, aztán este hétkor...futás.
Elmosolyodtam a gondolatra.
-Nem ma tartod a spanyol kiselőadásodat? - hallottam anyát a földszintről.
-De, ma adok elő, anya - szóltam vissza.
-Remélem rendesen felkészültél!
-Ne aggódj, sima ügy.
Odalent gondosan elkészített reggeli várt rám : egy tálka müzli, élére hajtott szalvéta,rajta teljesen egyenesen elfektetett kanál. Anya sietős, de kecses mozdulatokkal pakolta el a tiszta tányérokat, vigyázva, hogy a kapkodás közepette ne csússzon ki szoros kontyából a haja.
-Mióta eszem karamellás müzlit? - kérdeztem tőle.
-Most óta. Tegnap siettem a vásárlással, elnéztem. Éjfélig javítottam a tizedikesek dolgozatait. Egyébként sem árt a változatosság, Kriszti.
Bólintottam, és kelletlenül folytattam a reggelivel való küzdelmet.
-El ne késsetek!
A nappaliban apa szürke öltönyös alakja tűnt fel. Máris felvette az aktatáskáját, s indult az irodájába, így alig volt időm elköszönni tőle.
-Gyerünk, gyerünk, légy tekintettel rám, szívem, jól tudod, hogy korábban be kell érnem a tanáriba! - sürgetett anya, úgyhogy felsprinteltem az emeletre.
Mindig anyával együtt mentünk a gimibe.Az úton ő csendben volt, valószínűleg épp alaposan végig gondolta a napját, úgyhogy a ,,Boldogságban ébredtem fel, mosolyog a szél, de a nap már nem felel...'' csak egyre hangosabban, visszhangzott a fejemben, játszott a hangulatommal.
Anya épp hogy leállította a motort az iskola hátsó parkolójában, már ugrott is ki a kocsiból és rohant; csupán egy intéssel köszönt el tőlem. Ezt már megszoktam, semmi gond nem volt vele, hisz anyunak sok a munkája , ahogy apámnak is, és mindketten jól tudták, hogy nincs szükségem dajkálásra, teszem a dolgom a felügyeletük nélkül is.
Körülnéztem az őszi napsütés melengetett udvaron: a fekete kovácsoltvas kerítéssel körülvett gimnázium épülete büszkén tornyosult fölém kétemeletes magasságában.Negyed nyolc volt, úgyhogy alig találtam egy-két lézengő, esetleg a nulladik órára későn érkező diákokat a közelben.A lányok, akikkel szokás szerint összegyűlünk és mindenféléről beszélgetünk, még nem voltak itt, úgyhogy kénytelen voltam magányosan elballagni a főbejárat felé, fülemben még mindig a Mosoly című szám dallamával.
-Mióta eszem karamellás müzlit? - kérdeztem tőle.
-Most óta. Tegnap siettem a vásárlással, elnéztem. Éjfélig javítottam a tizedikesek dolgozatait. Egyébként sem árt a változatosság, Kriszti.
Bólintottam, és kelletlenül folytattam a reggelivel való küzdelmet.
-El ne késsetek!
A nappaliban apa szürke öltönyös alakja tűnt fel. Máris felvette az aktatáskáját, s indult az irodájába, így alig volt időm elköszönni tőle.
-Gyerünk, gyerünk, légy tekintettel rám, szívem, jól tudod, hogy korábban be kell érnem a tanáriba! - sürgetett anya, úgyhogy felsprinteltem az emeletre.
Mindig anyával együtt mentünk a gimibe.Az úton ő csendben volt, valószínűleg épp alaposan végig gondolta a napját, úgyhogy a ,,Boldogságban ébredtem fel, mosolyog a szél, de a nap már nem felel...'' csak egyre hangosabban, visszhangzott a fejemben, játszott a hangulatommal.
Anya épp hogy leállította a motort az iskola hátsó parkolójában, már ugrott is ki a kocsiból és rohant; csupán egy intéssel köszönt el tőlem. Ezt már megszoktam, semmi gond nem volt vele, hisz anyunak sok a munkája , ahogy apámnak is, és mindketten jól tudták, hogy nincs szükségem dajkálásra, teszem a dolgom a felügyeletük nélkül is.
Körülnéztem az őszi napsütés melengetett udvaron: a fekete kovácsoltvas kerítéssel körülvett gimnázium épülete büszkén tornyosult fölém kétemeletes magasságában.Negyed nyolc volt, úgyhogy alig találtam egy-két lézengő, esetleg a nulladik órára későn érkező diákokat a közelben.A lányok, akikkel szokás szerint összegyűlünk és mindenféléről beszélgetünk, még nem voltak itt, úgyhogy kénytelen voltam magányosan elballagni a főbejárat felé, fülemben még mindig a Mosoly című szám dallamával.
